2015. október 30., péntek

Mert egyszer mind elalszunk

Ahogy Micó cicám is elszenderült. Lehet éppen holnap. Szeretnék valakivel beszélgetni, beszélni róla..de úgy érzem, hogy csak önsajnálatnak tűnne. Vagy az is. Az énfiammal nem, mert olyan a szíve, mint az enyém. És amúgy is sokkal többet mondtam el idáig is bármiről, mint kellett volna. Egy jó anya a szomorú dolgoktól gondolataitól óvja inkább a gyermekeit. Énbelőlem meg gyakran nyersen kiszakad és nem is úgy, ahogy valójában szeretném, vagy érzem. A pillanat hevében néha olyat is, úgy is mondok, amit nem kellene.

2015. október 1., csütörtök

Egymás mellett egyedül


Az ember megszületik, tanul, felnő, dolgozik, megöregszik, felejt, és felejtik. Van, akit már a halála előtt, van, akit csak azután. Hogy ki, kit, mikor, az sok mindentől függ. Aki nyitottabb életet él, sok rokona, barátja van, annak nagyobb az esélye, hogy tovább őrzik a hozzá kötődő emlékeket.
Lesz, aki beszél is azokról és lesznek, akik csak magukban idézik fel. Az utóbbiak talán azért, mert nem lesz már olyan valaki, aki ismerte az illetőt, vagy egyszerűen nem lesz olyan helyzet, körülmény, amikor beszélhetne róla.
Pedig itt vannak azok, akik még mesélnének a szeretteikről, akik már az égi utakat róják, de nincs kinek. A fiatalok a nap huszonnégy órájából húszat dolgoznak, az idősebbek vagy magukkal vagy az internettel vagy a kedvenc hobbijukkal, - ami közé én már az evést is besorolom a szomorú  tapasztalataim alapján -, vannak elfoglalva. A férfiak nagy része minden múltbéli felemlegetését felesleges lelkizésnek tartja. Azután csodálkoznak, hogy a nők rosszkedvűek, szótlanok, vagy éppen mindenre ingerülten reagáló megkeseredettek.
Így nem egymással együtt, hanem csak egymás mellett élnek egyedül. Naponta  elmennek egymás mellett, mert már észre sem veszik egymást.